Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az MPVI Mobil Zrt. tulajdonosai megvizsgálják a vállalat jövőjét illetően a nyitva álló lehetőségeket – közölte a társaság kedden az MTI érdeklődésére, a Kúria döntésére reagálva.
A Kúria kedden helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék döntését, és ezzel hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a frekvencia-árverésen hozott januári határozatait, mert úgy ítélte meg, hogy a MPVI Zrt. jogszerűtlenül nyerte el a jogot a mobilhálózat kiépítésére, egyidejűleg a három korábbi piaci szereplő is jogszerűtlenül szerzett újabb frekvenciablokkokat.
Az NMHH határozata miatt a három magyarországi mobilszolgáltató – a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone – fordult bírósághoz megtámadva a negyedik, állami szolgáltató győzelmét a 900 megahertzes frekvenciasávon nyújtható rádió-távközlési szolgáltatásra vonatkozóan.
Az MPVI Zrt. tájékoztatása szerint készen álltak arra, hogy néhány hónapon belül Budapest belvárosában próbaüzemet indítsanak, egy év után pedig kereskedelmi szolgáltatást nyújtsanak. Ezzel fokozták volna a versenyt, csökkentették volna a lakosság és a vállalkozások terheit. Az indulás és működés jelentette befektetés munkahelyeket teremtett volna – hangsúlyozta az MPVI Zrt.